+36 74 311-566

Cégünk nagyon komolyan veszi a stancolással kapcsolatos egyéni kéréseket, ezért nálunk nem fordulhat elő, hogy a vevők nem azt kapják, amit megrendeltek! Pontosan tisztában vagyunk azzal, hogy már egy pár milliméteres eltérésből is bajok származhatnak, ezért minden esetben hibátlanul készítjük el a termékeket. A stancolás szempontjából többféle gépet is segítségül tudunk hívni, ezért minden típusú feladathoz van megfelelő berendezésünk. Persze tudjuk, hogy nemcsak a készülékek számítanak a stancolás tekintetében, hiszen a szakembereknek is igen komoly szerepük van abban, hogy tökéletesen sikerüljenek a munkálatok. Ne feledjük el, hogy a termékek rövid időn belül is készen lehetnek, hiszen a Fiteco Kft. tudja, hogy sokszor igen sürgős lehet a stancolás. Ha valamelyik ügyfélnek azonnal kellenének a stancolt termékek, akkor ennek sincsen akadálya, mert a vállalatunk igyekszik majd lehetőséget biztosítani a munkálatok mihamarabbi elvégzésére. Mindazonáltal az ügyfeleknek az árainkkal sem lesz problémájuk, hiszen törekszünk arra, hogy minél alacsonyabban tartsuk a stancolás költségeit. Jó, ha még megemlítjük azt is, hogy az ár természetesen igen sok tényezőtől függ, ezért mindig külön ajánlatot kell kérni a munkálatok elvégzése előtt. Ha valaki egyébként szeretne egy pár referenciamintát látni a cégünkkel kapcsolatosan, akkor ennek sincsen akadálya, hiszen a honlapunkon több termékminta is látható. Ennek alapján mindenki láthatja, hogy a Fiteco Kft. minden esetben igényes munkát szokott végezni, és igen sokat ad a színvonalra is.