+36 74 311-566

Előfordulhat, hogy valakinek sürgősen szüksége lenne valamilyen fémből készült alkatrészre. Azonban felmerülhet az a kérdés, hogy hová lehet ebben az esetben fordulni, hiszen nem feltétlenül egyszerű egy olyan céget találni, amelyik rövid határidővel elvégzi a szóban forgó feladatokat. Ebben az esetben keresse a Fiteco Kft.-t, ugyanis a vállalatunknál lehetőség nyílik a fémmegmunkálásra, stancolásra, az élhajlításra, a lemezvágásra, a hegesztésre és sok más egyéb munkálat elvégzésére is. Ha sürgős a gyártás, akkor a cégünk természetesen meg fogja találni annak a módját, hogy a megrendelő időben megkaphassa az óhajtott termékeket. Az komoly előnyt jelent, ha az ügyfél kész tervekkel érkezik, hiszen ekkor rövid időn belül be lehet programozni a CNC-vezérlésű gépeket, s már indulhat is a stancolás. Vállalatunk arra is képes, hogy az ügyfelek kérései alapján elkészítse a terveket, de ehhez természetesen időre van szükség. Azt még mindenképpen meg kell említeni, hogy pénzügyi szempontból is megéri a Fiteco Kft.-t választani, hiszen az áraink nem magasak a stancolás esetében sem. Az alacsony költségek ellenére figyelünk a minőségre is, hiszen ebből semmiképpen sem szeretnénk leadni. Fontosnak találjuk azt, hogy az ügyfeleinknek a lehető legmagasabb szintű szolgáltatásokat nyújtsuk, s őket is bevonjuk a gyártás folyamatába. Lényeges az is, hogy a megrendelőinket folyamatosan tájékoztassuk a stancolás állásával kapcsolatban, s természetesen a lehető legrövidebb időn belül megválaszoljuk a kérdéseiket.